Andalúzia az Ibériai félsziget déli csücske, ahol októberben is kánikula fogadott, ahol a Lidl-nek mélygarázsa van, ahol Rolls Royce-ot akarnak ránk tukmálni bérautónak, ahol szinte enni lehet a sétálóutca köveiről, ahol Frankie bisztrójában 20 EUR-ból megebédel az 5 fős család, ahol az egyik kisváros sétálóutcája helyén egy hatalmas szakadék tátong.
Ezúttal nem is annyira útleírást és hasznos információkat, mint inkább benyomást és hangulatokat szeretnénk megosztani. De hogy a hasznosról se maradjatok le Andalúzia témában, a linken a Wikipédia nagyon részletes bemutatóját olvashatjátok:
A hazai esős, október végi őszből igazi nyárba érkeztünk Marbellaban. Állítólag ez még ott is kivételes, nappal több, mint 36C-ot mértek. Éjszakára sem hűlt 28C alá a hőmérséklet.
Belvárosi szállást foglaltunk, inkább a konyha és a szobák elhelyezése volt a lényeg, (melyik gyerek hol aludjon), mint a pozícionálás, de itt is kellemes meglepetésben volt részünk. A belvárosi szállás úgy nézett ki, hogy egy tizensok emeletes ház tetején egyik teraszról a hegyekre, másikról a tengerre láttunk. Egyébként a “master” teraszunk kisebbfajta botanikus kert volt, kiépített automata öntöző rendszerrel.
A lakás terasza
Amikor levonultunk, azonnal a sétálóutcán találtuk magunkat: 100 méterre a tenger és a strand!, másik irányban 200 méterre a hamisítatlan andalúz belváros, autós forgalom elől elzárt sikátorai. A környéken boltok és éttermek váltották egymást. Gyerekekkel ennél eszményibb elhelyezkedést elképzelni sem lehet. Az autóutat átvezették a sétálóutca alatt, úgyhogy szinte autós forgalom nélkül lehetett lebattyogni az óvárosrésztől a tengerpartig. Reggelente szó szerint felmosták a sétálóutcát, a tisztaságra sem lehetett panaszunk.
Sétálóutca
2-3 nap után azért már elkezdett újra zsiborogni a talpunk, úgy döntöttünk autót bérelünk, hogy bejárjuk a környéket. Igen ám, de égen-földön nem találtunk bérelhető autót, mindenütt kiadták az összes kocsit. A neten találtunk egy céget, aki azt ígérte, rendelkezik azonnal elvihető autóval. Igaz, hogy a város szélén van az irodájuk (vagy 6 km gyalogútra), de ez bennünket nem tántorított el. Nekivágtunk a 3 csemetével, babakocsival, kánikulában, vizespalack nélkül, laza, agyonmosott teszkós szerelésben. Úgy 1,5 óra múlva meg is érkeztünk csokifagyi foltosan, csatakosan és gyűrötten a szalonba.
Már tudtuk, hogy rossz helyen járunk…
Amikor a parkolóban megláttuk a Rolls Royce-t, már tudtuk, hogy rossz helyen járunk. A gyerekek szinte ráfeküdtek a vendégeknek kitett vizes palackra, és kiitták. Utána nem lehetett őket leimádkozni a szalon kirakatában parkoló kiasutókról, melyek ára vetekedett a 12 éves családi autónk árával. Az ügyfélszolgálatos rezzenéstelen arccal ajánlgatta az X5-ös BMW-ket és S merciket, amelyekben szerinte inkább elférnénk, mint a Ferrariban, és az ára is sokkal barátibb, alig haladja meg a bérleti díj 4 napra a fél millió ft-ot. Vadul bólogattunk, sietősen elköszöntünk, hogy majd átgondoljuk és jelentkezünk… és csalódottan hazabandukoltunk.
A tengerparti rendőrség
A visszaúton belebotlottunk egy – még nem feltérképezett – “rent-a-car”-ba, ahol találtunk is autót, pont nekünk valót, nagyon jó áron. Ezt megünnepelni betértünk egy Lidl-be, hogy telepakoljuk a csomagtartót, olyan hazai módira. Itt az árak, akár az otthoniak, a bolt maga viszont “fullextrás” volt: mélygarázzsal, lifttel, és speciális tengerparti kínálattal. Mint nálunk az oldalas és a tarja, hevert mázsaszám a polip, a lazacfilé és a tintahal.
A Lidl kínálata
Másnap nekivágtunk a környéknek, Rhonda városát felfedezni (nem vagyok hajlandó elsütni az önjelölt zsurnaliszták kihagyhatatlan szójátékát Rhonda városáról…)
A sok történelmi és irodalmi hivatkozásnak nézzetek utána Rhondával kapcsolatban, van elég. Ami nekünk egyedülálló élménnyé tette a várost, az a fekvése. A várost átszelő patak egy mély szakadékot vájt a sziklába, ezzel kettévágta a várost. A patak fölött átívelő hídról pazar kilátás nyílik mind a környékre, mind a városra, és a szakadékra. Ha jó kondiban vagytok, le is lehet lépcsőzni a patakig, ha nem, visszafelé már akkor is garantált a jó állóképesség.
Ki gondolná, hogy a belvárosban vagyunk?
Marbella jó flancos város. A szépek és gazdagok nyaralóhelye (hogy kerültünk mi oda???), rengeteg túlárazott étteremmel. Mégis találtunk egy helyet, – a sétálóutca egyik keresztutcácskájában -, ahol jókat ettünk. Rajtunk kívül csak a helyiek kocsmáztak odabent, látszott, hogy mindenki ismerősként köszönti Frenkit, a tulajt. A 3. napon már mi is a “belső körben” voltunk, kiderült, hogy Frenkinek, – aki ízig-vérig spanyol – szegedi barátai is vannak. A felhozatal nem túl bőséges, de naponta változó a kínálat. Saláták, krumplis, tojásos kaják, egytál ételek büfészerűen, és frissensültek, paella, “pommes” rendelésre. Igazi helyi ízek, helyi tálalásban. Még sörrel sem ment a számlánk 25 EUR fölé és mindenki jóllakott. A hazai jóféle “kockásabroszosok” andalúz kiadása.
Kávézó a tengerparton
Lehet, hogy szerencsénk volt, lehet, hogy csak a szezonon kívüli időpont az oka, de nagyon baráti áron, nagyon szép időben (fürödni, kirándulni egyaránt elsőosztályú volt), varázslatos “nyaralásunk” volt.
Kommentek